3.fejezet

Sziasztok Drágaságok!:) 

Bocsi a késésért, de mára már kész lett a rész.

Remélem mindenkinek jól telik eddig a szünete, és remekül érzi magát. 

Köszönöm a visszajelzéseiteket,kommenteiteket. Ha tetszik a történet iratkozzatok fel vagy írjatok véleményt hogy tudjam van-e értelme írni.

Remélem tetszeni fog.

Jó Olvasást!

Lynette xx

Lucy Honey Styles

Reggel arra ébredtem hogy valami iszonyatosan erős illat csavarja az orrom. Lassan nyitottam ki a szemeim, majd a szokatlan napfény miatt sűrűn pislogva néztem körül a szobában. 

- Jó reggelt, Lucy. - köszönt barátom, miközben egy farmert cibált magára. 

- Mondd csak, te vagy ilyen rohadt büdös? - fúrtam a fejem a párnámba.

- Nem hinném. Harrytől kaptam ruhákat szóval maximum a dezodoromat érzed. - nézett rám felhúzott szemöldökkel - Egyébként ez férfi illat. 

- Én inkább erős kanszagnak hívom. - kimásztam az ágyamból és egy alapos nyújtózkodás után nekiálltam öltözni. Ekkor Jey már nem volt a szobában, valószínűleg szagot fogott a konyha irányából. 

Miután felcibáltam magamra a ruháim és feltettem egy leheletnyi sminket én is lesiettem a földszintre, hiszen nem szeretnék éhen maradni. Sejtésem beigazolódott mert már mindenki anya palacsintáit pusztította míg én éppen csak le érkeztem ülni.
- Terveztetek mára valami programot? - nézett rám anya, miközben egy újabb adag édességet pakolt Jeydon tányérjára.
- Khm. Még nem tudom pontosan hogy mit de... Szóval, elmegyünk valamerre. - próbáltam összerakni egy értelmes mondatot.
- Értem. De kislányom, van valami baj? Olyan furcsán nézel rám. - folytatta, mire Gemma,Harry és Jey is rám kapta a tekintetét.
- Ne légy hülye, Lucy. - szűrte ki a fogai közül unokafivérem.
Vettem egy mély levegőt és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Dehogyis anya! Minden a legnagyobb rendben van. Csak kicsit álmos vagyok még. - mosolyogtam rá.
Tapinthatóan feszült volt a légkör. Mindenki engem nézett, beleértve a szüleimet és Annet is.
- Anya! Majd ideadod a kocsikulcsot? - tekintett Gem édesanyjára.
- Persze, de minek az neked? - kérdezett vissza Anne.
- Tegnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. - vágtam rá szinte reflexszerűen.
- Oh, rendben. Úgy is itt a nyár. Kapcsolódjatok ki egy kicsit. - mosolyodott el végre nagynéném.
Miután mindnyájan jóllaktunk nekiálltunk készülődni.
- Lucy! Mondd csak, Harry és Jeydon is megy veletek? - állt elém édesanyám miközben a táskámban kutattam egy szem rágó után.
- Persze. Jeydon megy Gemmával autóval, Harryvel pedig én motorral. - indultam meg az ajtó felé.
- Motorral?! - kiáltott fel vészjóslón. - Észnél vagytok?
- A legteljesebb mértékben. Szia! - intettem neki, majd puszit nyomtam az arcára - Majd jövünk, ne aggódj.
Majd már szaladtam is az udvar felé ahol a többiek vártak. Gyorsan kikaptam Harry kezéből a bukósisakot és a fejemre húztam, majd felpattantam mögé.
Imádtam unokatestvéremmel motorozni ami a sebesség felé szárnyaló szeretetemnek köszönhető. De meg kell hagyni hogy Hazznak se kellett soha kétszer mondani hogy menjünk el. Pont kapóra jön hogy  imádja hatalmas,fekete Triumph motorját.
Miután Jeydon is beindította a hófehér Mercedest, elindultunk. Mi mentünk elöl amiből az következett hogy Jeynek tartania kell Harry tempóját ha nem akar lemaradni. Ebből kifolyólag Gem összeszorított szemekkel, összekuporodva húzódott meg az anyósülésen a 160-180 km/h-s sebességünknek köszönhetően.
Nem sokkal később már a London belvárosánál jártunk ahol elégedetten néztünk körül. A szokásos londoni nyüzsgés. A temérdek turista megtöltötte az utcákat, miközben megpillantottuk az épp útnak induló London Eyet. Csodálatos látni azokat a megdöbbent idegen arcokat ahogy szeretett városunkat csodálják.
Miután kibámészkodtuk magunkat, beültünk a közeli Starbucksba egy-egy cappuccino erejéig. Gemmával még beugrottunk az egyik ruhaboltba szétnézni is, majd miután lekapartuk a fiúkat a PC bolt kirakatáról már indultunk is hazafelé.
- Kicsit meg kéne mozgatni ezeket a csapágyakat. Csak hogy ne rozsdásodjanak be. Benne vagy? - nyomta kezembe a bukósisakot Harry egy ördögi mosoly keretében.
- Csak hogy megelőzzük a problémákat. - viszonoztam vigyorát, majd miután bekapcsoltam a sisakot, felpattantam mögé.
Unokatestvérem csak egy bólintással jelezte Jeydonnak hogy nyugodtan lemaradhat. Ez azért előnyös mert a legutóbbi ilyen esetnél nekünk kellett Gemma ebédjének nyomait kitakarítani az autóból.
Szerintem ezt nem kell részleteznem.

****

Már vagy egy órája hajtottunk London kanyargós utcáin mígnem el nem érünk a városhatárig. Meglepve tapasztaltam hogy Harrynek esze ágában sincs lassítani sem nemhogy megállni és visszafordulni.
- Hazz, hova megyünk? - kérdezem unokatestvéremet kissé nehézkesen a számat takaró fejvédő és bukósisak miatt.
- Bízz bennem. Sötétedésre hazaérünk. - válaszolja. - Jeydonék?
A visszapillantó tükörből hunyorogva fürkészem a mögöttünk közlekedő autókat de sehol nem látom a szinte vakító fehér Mercedest.
- Szerintem hazavitte Gemmát. - felelem egy kis aggodalommal a hangomban.
Nem is figyeltem különösebben az utat, csak a mellettünk elsuhanó tájakat figyeltem Harry hátára dőlve miközben kezeimet derekánál kereszteztem. Többször előfordult már velünk hogy egy párnak néztek minket. Ilyenkor mosolyogva magyaráztunk el mindent részletesen. Ugyanakkor jól jött mert ha rajta csimpaszkodott egy lerázhatatlannak tűnő csaj vagy rajtam egy ugyanilyen srác, akkor előszeretettel kezdtünk egy kis homlokpuszis,ölelgetős szerepjátékba.
Ábrándozásaimból egy nagybetűs városfelirat megpillantásával tértem vissza a valóságba.
Csupán egy rövid hét betűs szó takarta kíváncsiságomat.: WINDSOR.

     Éppen hogy felocsúdtam abból amit látni véltem már következett is a hab a tortára. 

Sziréna. Nem mentő, sem tűzoltó. Rendőr. Az már csak mellékes hogy éppen utánunk hajtanak a megszabottnál jóval magasabb sebességünk miatt. 

Unokatestvérem száját egy igen jól megfogalmazott káromkodási lavina hagyta el, mikor megpillantotta a "kísérőinket". 

- Faszomba már! Lucy! Takard el a rendszámot, még nem értek olyan közel hogy leolvassák! - oldotta ki a derekára kötött pulóvert amit aztán a motor hátuljára helyeztem. - Kész?

- Igen. - feleltem remegő hanggal, miközben újra körbeöleltem karjaimmal. 

- Rendben kislány, nyugi. Csak kapaszkodj jól. Oké? - kérdezte. 

- Oké. - szorítottam meg bőrdzsekijét. 

Ennyit kellett mondanom máris gyorsulni kezdett alattunk a jármű. 

Innentől kezdődött az a történet hogy mindenemet Harryre bíztam. Tudtam hogy meg fogja oldani, hiszen gyakorlott sofőr és csukott szemmel is el tudna tájékozódni Nagy-Britannia majdnem egész területén. Rengeteg versenyben vett már részt. Nem fog ki rajta egy rendőrautó. 

Legalábbis nagyon remélem...