1.fejezet

Sziasztok! 
Nos, itt lenne az első rész is. Remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeteket! ;) 

Lynette xx

Életem ezen szakaszának is ma lesz vége. Egyik felem örül, viszont a másik bánkódik. Annyi nap, annyi perc és annyi hülyeség szárnyalta már túl ezeket a falakat. Mindenesetre most itt ülök az utolsó tanítási órán. Érettségi és ballagás után, csak mert nekünk kötelező volt bejönni. Ellentétben más iskolákkal, nálunk szinte ugyanúgy van minden mint általánosban. Nyár első hónapjában érettségi, ballagás és egyéb végzős teendők. Nem mindennapi iskola.
- Jeydon Wale? - szakított ki a gondolataimból a fizika tanárunk éles hangja.
- Szokásos. - legyintett a mellettem ülő fiú, a padon fekve. - Egyes. - folytatta unottan, amikor a tanárnőnk türelmes csend közepette pillantott rá.
- Wale, annyi szerencséd hogy már csak pár perc van hátra az együtt eltöltött kínkeserves 4 évből. - vetett szúrós pillantást a haveromra Mrs. Newton. Milyen találó név, nem igaz?!
- Miért? Én nagyon szeretem a tanárnőt. - kelt fel a padról a mellettem terpeszkedő fiú miközben elnevette magát - Különben is! Leérettségiztem az Isten bassza meg! Kit érdekel az a rohadt fizika?!
- Oké Jey, elég lesz. Nem szeretnélek az igazgatóhoz kísérni. - böktem oldalba.
- Lucy Styles? - folytatta a sort a Claire tanárnő az én nevemmel.
- Hármas. Azt hiszem. - motyogtam.
- Nem hallom... - ingerelt a tanári székben ülő bestia.
- Mondom HÁRMAS. Vagy fül-orr gégészet. - mosolyogtam 'bájosan' a tanárnőre.
Sohasem voltam jóban Mrs. Newtonnal és soha nem is leszek az amúgy kitűnő bizonyítványomban ragyogó királykék és csodaszép kettes fizika osztályzatom miatt.
- Mit parancsolsz? - nézett rám vastag keretes szemüvege alól, felfonva az egyik szemöldökét.
Épp szólásra nyitottam volna a számat amikor a csengő hangja ütötte meg a fülem.
- Kellemes nyarat! Viszlát. - keltem fel inkább, vállamra kapva a hátizsákom. Jeydon is feltápászkodott és követve engem kisétáltunk a teremből. Végigbattyogtunk a diákoktól hemzsegő folyosón és meg sem álltunk a friss levegőig.
- Lucy! Végre már hogy ide értetek! - fogadott a bejáratnál az egyik legkedvesebb személy az életemben - Pattanjatok be! - nyitotta ki a fekete Range Rover ajtaját Harry, majd miután mindhárman beültünk a gázra taposott.
- Haver, hogy-hogy eljöttél értünk? - tapintott rá a lényegre Jey.
- Tudod, Lucy anyukája megkért hogy hozzalak haza titeket. Tudtommal ma nálunk alszol. - itt vett egy mély levegőt és folytatta -  Mellesleg Helen nagyon mérges rád, Hugi. - nézett hátra a visszapillantó tükörből egyenesen jómagamra.
- Miért? - kérdeztem meglepetten.
- Styles, még én is meg voltam minimum hármas fizikából. - mondta gúnyos mosollyal az arcán.
- Ne hívj így! Neked is ez a vezetékneved, te idióta! - röhögtem fel - Amúgy meg nem tehetek róla! Utálom.
Igen, ezek vagyunk mi. Két unokatestvér akik folytonosan vitatkoznak. Egy házban élünk mindannyian, szóval van hely és idő ahol táncolni tudunk a másik idegszálain. Anne, Gemma és Hazz már azóta nálunk laknak mióta az eszemet tudom. Eltekintve ettől nem sok korkülönbség van köztünk. Harold most töltötte be a tizenkilencet, én pedig nemrég a tizennyolcat.
- Ahj, hagyd már Lucy. Örüljünk hogy nem buktunk meg. - nevetett fel az anyósülésen ülő fiú.
Jeydon... Jeydonnal pedig legjobb barátok vagyunk pólyás korunk óta. A főtéri homokozónál ismerkedtünk össze mindössze két évesen. Igaz, akkor ő már három is meglehetett hisz' őszi születése miatt szalajtós. Lassan 17 éve vagyunk legjobb barátok minden fiú-lány ''barátság'' elméletet megcáfolva. Szinte minden helyszínre együtt érkezünk és együtt is távozunk. Így kerekedett az a kis történet hogy Jeynek utánam Harold a legjobb barátja. Már többször is mentünk együtt házibulikba vagy éppen nagyobb diszkókba.
- Styles élsz még? - állt meg a házunk előtt Hazz, mire felkaptam a fejem.
- Harry, ha még egyszer így hívsz megesküszöm neked hogy kiheréllek! - pattantam ki a kocsiból, és egyenesen beviharzottam a lakásba. Gyors puszit nyomtam a szüleim plusz Anne és Gemma arcára majd már fel is trappoltam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Könnyed mozdulattal dobtam le a hátamról a táskát majd terültem el az ágyamon a laptopommal a kezemben. Füleimre helyeztem a fejhallgatót majd a kedvenc zenémet hallgatva zártam ki a külvilágot. Semmi kedvem nem volt találkozni senkivel, egyszerűen egyedül szerettem volna lenni és gondolkozni az élet nagy dolgain. Mert hát már hivatalosan is "felnőtt" vagyok és valamit nagyon kezdeni kéne magammal ugyanis nem itt szeretnék megrohadni.
- Lucy, mi a baj? - bökött öldalba Jeydon. Lassan leemeltem a fülest a fejemről és megráztam a fejem.
- Semmi, csak gondolkodni akartam egy kicsit. - legyintettem - De mindegy úgysem mentem semmire.
- Hát, ahogy gondolod. De akkor beengedhetem Harryt? - kérdezte mosolyogva.
- Engedd. - tornáztam fel magam az ágyból, majd annak szélén ülve vártam az unokatesómat.
- Lucy Styles. - állt elém és lepillantott rám - Sajnálom hogy piszkáltalak, - mosolyodott el Harry majd egy tábla csokit előhalászva háta mögül lehuppant mellém.
Akkor kezdődjön hát a hülyéskedés. Van mikor Jey nálunk alszik és egész este filmezünk meg zabálunk. Ha éppen nincs itt akkor vagy nálam vagy Harold disznóóljában ütjük el az időnket. Volt már rá eset hogy éppen arra kért meg hogy segítsek neki feltakarítani. Őszintén szólva abból se nagyon lett semmi, hiszen az első két perc után faképnél hagytam és felmentem a szobámba.
Nem vagyok sértődékeny, csak nem szeretek senkivel vitatkozni ezért inkább otthagyom. Na jó, azért lehet hogy egy kicsit akaratos vagyok. De csak egy kicsit.
- Oké, akkor most ehetünk! - kiáltott fel diadalittasan, miután nevetve puszit nyomtam az arcra jobb oldalára.
Ezzel a lendülettel kapta ki kezemből az édességet és vetette le magát az ágyra. Elérkezettnek láttam az időt hogy kicsit megleckéztessem azt az eléggé elkanászodott seggfejet aki az ágyamon terpeszkedik.
- Harry Edward Styles! - hallottam meg Anne hangját a szobám ajtajából, ami nem sokkal később ki is vágódott és egy elég dühös arccal találtuk szembe magunkat - Harry most azonnal menj vissza a szobádba és takarítsd fel azt a kupit amit otthagytál!
- De Anya... - kezdett el nyafogni, amit Jeydonnal egymás vállába fojtott nevetéssel figyeltünk.
- Nincs semmi Anya! Hány éves alsónadrág van az ágyad alatt?! Olyan a szaga mint a ...  nem is mondom minek. - a puszta gondolatba én is beleborzongtam. - Haladj.
Ezzel Anne már el is tűnt egy mögötte kullogó fiúval aki szinte szikrákat szóró szemekkel nézett vissza ránk, mielőtt kilépett volna a szobából.
A pár másodperc erejéig tartó hatásszünet elteltével Jeydonnal egymásra nézve, szinte egyszerre tört ki belőlünk az eget rengető röhögés.
- De legalább a csokit itt hagyta. - nevetett fel Jey.
- Ez a minimum. - értettem egyet - Na, milyen filmet nézzünk? - guggoltam le a TV-m elé majd kutakodni kezdtem a DVD-im között.
- Nem tudom. A Rossz Szomszédság megvan? - ült le mellém. - Az egy ki-bekúrt jó film.
- Mindig is szerettem az értelmes megjegyzéseidet. - nyomtam puszit az arcára, majd elindítottuk a műsort.
Alig telt el fél óra amikor is kinyílt az ajtó és egy zihált arcú fiú lépett be a társaságunkba.
- Hazza te hogy nézel ki? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Most ne azzal foglalkozz! - oltott le - Anyáék vitatkoznak. Gyere!
Megszeppenve követtem az unokatestvéremet egészen a lépcsőig.
- Legyetek halkak, és figyeljetek! - adta az utasításokat.
Mi pedig csak bólogattunk mint a napelemmel működő autódíszek. Rendesen meglepődtem hiszen még sohasem volt olyan hogy a szüleink összevesztek volna. Vagy legalábbis mi nem tudunk róla.
- Helen, értsd már meg hogy nem mehet el! Ez veszélyes!
- Nem fogom megérteni! Muszáj lesz. - kontrázott anyám.
- Kérlek, gondolkozz. Ne tedd ki ennek a gyerekedet!
- Mi? Most rólam beszélnek? - suttogtam kétségbeesetten.
- Hallgasd! - bökött orrával a földszint felé Jeydon.
- Egyszer úgyis megtudja. - morogta Anya, majd sarkon fordult. - Hidd el, így lesz a legjobb. Ezt az utazás dolgot még meggondolom, de ha mégis arra jutok hogy megy... - itt sóhajtott egyet - Kérlek engedd el Harryt vele.
- Rendben van Hel, ahogy gondolod. Azért remélem észhez térsz. - tette anyám vállára a kezét majd elhaladt mellette.
Kétségbeesetten pillantottam a mellettem levő fiúra aki ugyanolyan értetlenséggel az arcán meredt maga elé, mint a másik oldalamon tartózkodó személy.
- Hazz, mi folyik itt? - suttogtam, miután visszacsoszogtunk a szobámba.
- Fogalmam sincs Lucy. - rázta meg a fején található göndör fürtöket - Fogalmam sincs.