2015. július 24., péntek

4. fejezet


Sziasztok Drágaságok!:)
Először is szeretnék elnézést kérni a hatalmas csúszás miatt. Két hétig külföldön voltam, wi-fi nélkül és nem érkeztem pötyögni.:( Az azt követő időszakban pedig ihletet gyűjtöttem. 
 Nem győzöm elnézést kérni, de végre megérkeztem a résszel. 
Remélem tetszeni fog, és kérlek titeket jelezzétek nekem a véleményeteket.:)
Kellemes Olvasást! 
Lynette xx

Szemeimet lehunyva simultam még jobban az előttem ülő fiúhoz. A füleim csengtek a hangzavartól és másra sem tudtam koncentrálni csak arra hogy vége legyen ennek a valósággá vált rémálomnak. Unokatestvérem ujjai rátapadtak a gázra és olyan sebességgel mentünk hogy szinte alig észleltem valamit a körülöttem elsuhanó épületekből.
Legközelebb csak arra észleltem hogy ismételten a várostáblánál találtam magam, ám most kifelé menet a településből.
- Megnyugodtál már, Lulu? - szólalt meg a hosszas hallgatás után Harry.
- Viszonylag. De ne hívj így kérlek, tudod hogy utálom. - morogtam.
- Tudom. - húzta féloldalas mosolyra a száját, miközben a visszapillantó tükörben kémlelte az arcom.
- De ilyenkor miért nem jönnek utánunk? - érdeklődtem.
- A rendőrök sem hülyék. - nevetett fel, mire értetlenül megráztam a fejem. - Nem fognak agyba-főve kergetni minket. Nem filmben vagyunk. - kacarászott.
- Nem, mi? - kérdeztem vissza, amikor az egyik főútvonalhoz csatlakozott mellékutcából három rendőrautó bukkant elő. - Gyorsíts Styles. Nem akarok miattad börtönbe menni.
- Miért, szerinted én igen?! - feszült meg ölelésemben, majd újra tövig húzta a gázt.
Inkább nem is szólok semmit bunkó viselkedésére csak megmarkolom a kabátja szélét és próbálom kizárni a körülöttem keletkező káoszt a fejemből.
Behunyom a szemeim és mélyet sóhajtok. Bárcsak otthon lehetnénk most és Jeydonnal nevetnénk! Legközelebb hangos dudálásra és fékcsikorgásra ébredek. Azonnal kipattannak a szemeim és ijedten tekintek körbe. Éppen egy hatalmas dugón szlalomozunk át, aminek a másik végén két motoros rendőr követ minket.
- Faszomat már ezekbe az idióta zsernyákokba! - káromkodja el magát Harry, mire szorosabban ölelem körbe kezeimmel. - Lucy, te meg ne szorongass már az Isten áldjon meg! - sziszegi fogai közül.
- Csak le akartalak nyugtatni, de nem érdekes. - morgom az orrom alatt mire ismételten rám pillant a visszapillantóból. - Ne nézelődj csak hajts már, te seggfej.
Ahogy ez a mondat elhagyja a számat, unokatestvérem izmai megfeszülnek és szemei is sötétebben csillognak.
- Ezért még kurvára kapni fogsz otthon, Lucy Styles. - mondja fenyegetőn, majd ujjait végre a gázkarra fogja és gyorsítani kezd. Már London kertvárosában megyünk fel, s alá már vagy fél órája amikor is megpillantjuk a házunkat. Szerencsére leráztuk őket. Nehezen, de sikerült.
- Szedd le azt az idióta kardigánt a rendszámtábláról és húzzál be a lakásba mielőtt észrevesznek! - szól rám Harry gorombán.
- Ide figyelj, te faszfej! - sétálok utána, miközben ő betolja a garázsba a motort. - Ha még egyszer parancsolgatni mersz, esküszöm hogy megpofozlak!
- Na mi van Lulu? Fel ment az agyvized? - nézett rám egy gúnyos mosoly kíséretében. - Örülj hogy nem adtalak oda a rendőröknek.
- Miattad történt az egész, te idióta! Te akartad mindenáron "megmozgatni a csapágyakat". - utánoztam a hangját ingerülten.
- De te szó nélkül belementél, Drágaságom. - kacsintott egyet majd kisétált a garázsból és a bejárati ajtó felé haladt kimért, hosszú lépésekkel.
- Utállak! - dobbantottam egyet a lábammal mérgesen, majd utánaeredtem.
Amint beértem az ajtón megcsapott a fagyos hangulat és a feszültség a levegőben. Vettem egy nagy levegőt majd beléptem a nappaliba. Harry sehol.
- Lucy Honey Styles! - ordította el magát anyám, amikor felnézett a kanapéról. - Még hogy nem keveredtek semmibe! Az előbb mutatta be a Tv az autós üldözéseteket! - csapkodott hisztérikusan.
- Sajnálom Anya! Anne és Gemma? - kérdeztem. - Jeydon?
- Anne és Gem épp most viharzottak fel az emeletre, valószínűleg rájöttek hogy hol keressék Harryt. - felelt hűvösen.
- Tényleg sajnálom! - győzködtem. - Csak Hazz felvetette és... Tudod milyen vagyok. Hülye lennék elutasítani egy ilyen ajánlatot!
- Rendben, megbocsájtok. Elvégre már kezdem megszokni a hasonló húzásaitokat. Jeydon hazament. Azt mondta mindenképp hívd fel ha hazaértetek. - mosolyodott el végre őszintén.
- Oké. - bólintottam majd sarkon fordultam és felszaladtam a lépcsőn. Harry szobája az enyém előtt van, így kissé lassítottam a lépteimen. Nem értettem mindent, de azért pár mondatfoszlányt kifüleltem.
- Tragikus amit csinálsz Harry! - hallom Anne cseppet sem nyugodt hangját. - A Tv is bemutatta az incidenseteket! Az a szerencsétek hogy a rendszám takarásban volt!
- Szerinted ki ötlete volt? - csendül fel Hazz hangja. - Mellesleg kit érdekel? Filmsztárok lennünk pár másodpercre. Elkaptak minket? Nem. Nem értem minek idegeskedni.
Ezután a részlet után Anne és Gemma egymás szavába vágva papol Hazznak a felelősségről. Hm, és majd én kapok itthon.
Besettenkedtem a szobámba, majd kikotortam a zsebemből a telefonon és tárcsáztam Jeyt. Alig csengett hármat amikor is legjobb barátom beleszólt a készülékbe.
- Lucy? Minden rendben? Jól vagy? Harryvel mi van? - halmozott el kérdéseivel.
- Nyugi Jeydon. Minden rendben. Épségben vagyunk. Itthon. - válaszoltam mosolyogva.
- Nézd, Lu. Megvacsorázom, aztán átmegyek megnézni hogy mennyire borultak ki nálatok. Ha bejutok akkor nincs nagy baj. - nevetett.
- Rendben van. - nevettem fel én is. - Akkor viszlát később, Jey. Várlak.
- Nemsokára ott vagyok. Szia, Lucy.
Ezzel bontottuk is a hívást, majd a gondolatra hogy Jeydon nemsokára eszik, nekem is feltámadt az étvágyam. Kibotorkáltam a szobámból, le a lépcsőn egyenesen a konyhába ahol unokatestvérem ült. Egy jól megpakolt szendvics állt előtte miközben valami meccset nézett. Ügyet sem vetve rá kinyitottam a hűtőszekrényt majd kihalásztam belőle a tegnapi sült csirkét és a krumplisalátát. Direkt az asztal másik végén foglaltam helyet, ahol általában az apukám szokott ülni.
- Mi van Lucy. Félsz tőlem? - fordult hátra pár perc némaság után Hazz.
- Nem félek, csak seggfejekkel nem társalgok. Fordulj előre és egyél. - rá sem nézve, a Tv-t kémlelve, rezzenéstelen arccal intéztem hozzá a szavaimat.
- Miért nem ülsz a helyedre Lucy? Pólyás korod óta mellettem eszel. - folytatta.
- Törődj már a magad dolgával, Harry! Elegem van a folytonos parancsolgatásodból. Nem mindig van minden úgy ahogy te szeretnéd! - csattantam fel.
- Most mégis mi a franc bajod van?! Normálisan kérdeztem valamit, erre te elmebeteg módjára ordibálsz. Mi a faszom van veled?
- Az hogy kurvára elegem van már az ocsmány fejedből, baszd meg! - csaptam le a villámat az asztalra.
- Ó, vagy úgy? Tudod, ha ez az ocsmány fejem nem lenne már régen a celládban dekkolnál!
- Én dekkolnék ott? - kérdeztem hitetlenül. - De miattad ülnék ott, ráadásul veled lennék a börtönben!
- Szerintem hamarabb elmennék előlük mint te. - fordította vissza a fejét az élő adásra.
- Tudod mit Harry? Leszarom mit gondolsz. Meg akartalak nyugtatni, hagyjalak békén. Segíteni szeretnék, húzzak be a lakásba. Köszönöm szépen, hogy ennyire megtisztelsz! - kiabáltam.
- Hé, gyerekek. Mi ez a nagy veszekedés? - lépett be a konyhába apa, majd lerakta az aktatáskáját. - Kislányom, megtennéd hogy odaülsz a helyedre, Harry mellé? Én is enni szeretnék. - nyomott puszit a homlokomra.
- Nyugodtan edd meg ezt is. - tolom elé a tányéromat. - Elment az étvágyam. - pillantok megvetően unokabátyámra, majd felemelem a fejem és vissza araszolok a szobámba.
Eddig tartott az erősségem. Hitetlenül rogyok az ágyamra, majd eleresztek egy kóbor könnycseppet. Összekuporodom a hatalmas ágyamon és szememet lehunyva próbálom kizárni a fejemből azokat a gonoszságokat amiket Harry vágott a fejemhez. Pár perc elteltével egyre nehezebbnek érzem a pilláimat, de mielőtt elaludhatnék hallom ahogy kinyílik a szobaajtóm.
Reménykedve ülök fel hogy Jeydont találom az ajtóban, de helyette Harry áll ott, lehajtott fejjel.
- Mit akarsz Harry? Még egyszer közölni velem hogy nélküled hol lennék? Köszi, de elégszer hallottam már. Megértettem. - dőltem vissza a párnáim közé.
Óvatos lépésekkel közeledik az ágyam felé, majd lehuppan a szélére és a szemembe néz.
- Te sírtál? - kérdezi fojtott hangon.
- Nem. - hazudom gondolkodás nélkül, mire egy apró mosoly jelenik meg a szája szélén.
- Ne füllents nekem. Úgy nézel ki mint egy panda. - húzza tényleges mosolyra a száját.
- Ha azért jöttél ide hogy ezt is az orromra kösd, akkor közlöm. Köszönöm szépen, most már kimehetsz. - mutatok az ajtó felé.
- Nem ezért jöttem. - tűnik el ajkairól a szende mosoly. - Bocsánatot szeretnék tőled kérni. Nagyon felidegesített ez az egész üldözős cécó, ezért viselkedtem bunkón. Sajnálom Lucy, tényleg.
Sóhajtottam egyet majd a szemébe néztem, mire ő türelmes várakozás közepette pillantott rám.
- Az az egy szerencséd van, hogy nem tudok rád haragudni. - nevettem fel, amikor a hatás érdekében még az ajkait is lebiggyesztette.
- Nekem senki nem tud ellenállni. - ölel meg hirtelen, majd puszit nyom a homlokomra.
- Azért ne szállj el magadtól, Styles. - bököm meg orrommal az arcát mire felnevet.
- Imádom azt a hülye fejedet, húgi. - ragyog fel az arca majd szorosabban ölel és a vállamba fúrja a fejét. - Mindent végigcsinálunk akár hárman, akár ketten. Jeydonnal vagy nélküle. - suttogja.
- Anyáékra gondolsz? - kérdezem tőle halkan, mintha valaki más is lenne rajtunk kívül a szobában.
Nem válaszol, csak némán bólint majd nagyot sóhajt és elszakad tőlem.
- Nem akarlak elveszíteni Lucy. - néz mélyen a szemembe, majd folytatja. - Te vagy az egyetlen családtagom aki megért.
Könny szökik a szemembe, és gombóc keletkezik a torkomban.
- Szeretlek Harry. Nálad jobb barátot és unokatestvért el sem tudnék képzelni magamnak! - mosolyodom el, mire Hazz szorítása erősödik a testem körül.
- Én is szeretlek, Lulu.
Bizalmas pillanatainkat az ajtónyitódás zavarja meg, ahol Jeydont pillantom meg egy sporttáskával a kezében.
- Megzavartam valami családias pillanatot? - néz ránk mosolyogva.
- Nem, dehogy. Gyere csak ide. - felelem, majd megpaskolom Harry hátát, aki erre elszakad tőlem és ismét törökülésbe helyezkedik.
- Lassan ide is költözhetnél. - jegyzi meg csendesen Hazz, mire oldalba bököm.
- Humoros vagy, Styles. De most nem aludni jöttem. Anya kimosta a ruháidat, Lucy. - pillant rám.
- Oh, nagyon köszönöm! - pattanok fel, majd kiszóróm a padlóra a táska tartalmát.
Leülök melléjük és gondosan hajtogatni kezdem őket.
- Addig játszunk egyet, Wale? - dobja Jeydon felé az egyik játékkonzolt, mire Jey mosolyogva letelepszik az ágyam végébe és lábait felhúzva koncentrálni kezd.
Gyorsan végzem a hajtogatással, és fél óra játék után már Harry is elhagyni készüli a szobámat.
- Már este kilenc... Gyorsan elrepült az idő. Én húzok tusolni meg enni. Szerintem már nem zavarok. Jó éjt, sziasztok! - köszön el, majd kilép az ajtón.
- Szerintem lassan én is lelépek. - tápászkodik fel Jeydon, majd kezébe fogja az üres sporttáskát.
- Jeydon... - szólok utána amikor az ajtóhoz sétál.
- Tessék?
- Nem aludnál itt megint? - nyögöm ki feszengve, majd lesütöm a szemem. Nem értem miért vagyok zavarban.
Nem kell kétszer mondanod. - nevet fel, majd odasétál hozzám és megölel. - Zaklatott vagy, igaz? Fogadok Harryvel vitatkoztatok össze mielőtt megérkeztem.
Óvatosan bólintok, majd szorosan hozzábújok.
- Nem tudom hogy te hogy vagy vele, de én nem szeretnék tusolni. - motyogja a fülembe.
- Én se. - vonom meg a vállam szórakozottan.
- Majd reggel megfürdünk. - mosolyog Jey. - Addig had élvezzük hogy büdösek maradhatunk. - nevet fel.
- Te esetleg büdös vagy, de én nem. Azért a fogadat mosd meg. Tudod hol találod a fogkefédet. - mosolygok rá, mire bólint egyet.
Természetesen már saját fogkeféje is van nálam. Igaza van Harrynek... Lassan ideköltözik.
Elmosolyodom a gondolatra majd követem a fürdőszobában és én is sikálni kezdem a fogsoromat. Jeydon hamarabb végez nálam, de türelmesen vár míg én kiöblítem a számat.
- Videó játék? - vonja fel a szemöldökét, miközben lehuppanunk az ágyamra.
- Film? - nézek rá angyalian, mire sóhajtva bólint egyet.
- Uhm. Halálos iramban 7.? - kérdezem tőle mosolyogva.
- Viccelsz? Vin Diesel a legnagyobb arc a világon. - lelkesedik be.
- Csak Paul Walker után. - teszem hozzá. - Sajnálom ami vele történt. - szólalok meg halkan.
- Én is. - motyogja. - Elindítod?
- Természetesen! - nevetek fel, majd a televíziómhoz lépek és elindítom rajta a DVD-n lévő filmet.
Alig telik el fél óra amikor hirtelen elálmosodom. Kibújok Jey öleléséből és a fürdőben átvedlek a pizsamámba. Mire visszaérek, már Jey testét is csak a boxere és a pólója takarja.
Visszatelepedek mellé és szorosan hozzábújok. Mellkasába fúrom a fejem és mélyeket lélegzem. Szemeimet kényszerítem egy ideig a pislogásra, de egy idő után feladom és csukva tartom őket.
- Aludj jól, Lucy. - suttogja a fülembe Jeydon, mentolos lehelete pedig megcsapja az arcom, mire akaratlanul is felkuncogok.
- Te is, Jey. - motyogom vissza, majd végérvényesen átadom magam az álomvilágnak.


2015. június 21., vasárnap

3.fejezet


Sziasztok Drágaságok!:) 
Bocsi a késésért, de mára már kész lett a rész.
Remélem mindenkinek jól telik eddig a szünete, és remekül érzi magát. 
Köszönöm a visszajelzéseiteket,kommenteiteket. Ha tetszik a történet iratkozzatok fel vagy írjatok véleményt hogy tudjam van-e értelme írni.
Remélem tetszeni fog.
Jó Olvasást!
Lynette xx

Lucy Honey Styles

Reggel arra ébredtem hogy valami iszonyatosan erős illat csavarja az orrom. Lassan nyitottam ki a szemeim, majd a szokatlan napfény miatt sűrűn pislogva néztem körül a szobában. 
- Jó reggelt, Lucy. - köszönt barátom, miközben egy farmert cibált magára. 
- Mondd csak, te vagy ilyen rohadt büdös? - fúrtam a fejem a párnámba.
- Nem hinném. Harrytől kaptam ruhákat szóval maximum a dezodoromat érzed. - nézett rám felhúzott szemöldökkel - Egyébként ez férfi illat. 
- Én inkább erős kanszagnak hívom. - kimásztam az ágyamból és egy alapos nyújtózkodás után nekiálltam öltözni. Ekkor Jey már nem volt a szobában, valószínűleg szagot fogott a konyha irányából. 
Miután felcibáltam magamra a ruháim és feltettem egy leheletnyi sminket én is lesiettem a földszintre, hiszen nem szeretnék éhen maradni. Sejtésem beigazolódott mert már mindenki anya palacsintáit pusztította míg én éppen csak le érkeztem ülni.
- Terveztetek mára valami programot? - nézett rám anya, miközben egy újabb adag édességet pakolt Jeydon tányérjára.
- Khm. Még nem tudom pontosan hogy mit de... Szóval, elmegyünk valamerre. - próbáltam összerakni egy értelmes mondatot.
- Értem. De kislányom, van valami baj? Olyan furcsán nézel rám. - folytatta, mire Gemma,Harry és Jey is rám kapta a tekintetét.
- Ne légy hülye, Lucy. - szűrte ki a fogai közül unokafivérem.
Vettem egy mély levegőt és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Dehogyis anya! Minden a legnagyobb rendben van. Csak kicsit álmos vagyok még. - mosolyogtam rá.
Tapinthatóan feszült volt a légkör. Mindenki engem nézett, beleértve a szüleimet és Annet is.
- Anya! Majd ideadod a kocsikulcsot? - tekintett Gem édesanyjára.
- Persze, de minek az neked? - kérdezett vissza Anne.
- Tegnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. - vágtam rá szinte reflexszerűen.
- Oh, rendben. Úgy is itt a nyár. Kapcsolódjatok ki egy kicsit. - mosolyodott el végre nagynéném.
Miután mindnyájan jóllaktunk nekiálltunk készülődni.
- Lucy! Mondd csak, Harry és Jeydon is megy veletek? - állt elém édesanyám miközben a táskámban kutattam egy szem rágó után.
- Persze. Jeydon megy Gemmával autóval, Harryvel pedig én motorral. - indultam meg az ajtó felé.
- Motorral?! - kiáltott fel vészjóslón. - Észnél vagytok?
- A legteljesebb mértékben. Szia! - intettem neki, majd puszit nyomtam az arcára - Majd jövünk, ne aggódj.
Majd már szaladtam is az udvar felé ahol a többiek vártak. Gyorsan kikaptam Harry kezéből a bukósisakot és a fejemre húztam, majd felpattantam mögé.
Imádtam unokatestvéremmel motorozni ami a sebesség felé szárnyaló szeretetemnek köszönhető. De meg kell hagyni hogy Hazznak se kellett soha kétszer mondani hogy menjünk el. Pont kapóra jön hogy  imádja hatalmas,fekete Triumph motorját.
Miután Jeydon is beindította a hófehér Mercedest, elindultunk. Mi mentünk elöl amiből az következett hogy Jeynek tartania kell Harry tempóját ha nem akar lemaradni. Ebből kifolyólag Gem összeszorított szemekkel, összekuporodva húzódott meg az anyósülésen a 160-180 km/h-s sebességünknek köszönhetően.
Nem sokkal később már a London belvárosánál jártunk ahol elégedetten néztünk körül. A szokásos londoni nyüzsgés. A temérdek turista megtöltötte az utcákat, miközben megpillantottuk az épp útnak induló London Eyet. Csodálatos látni azokat a megdöbbent idegen arcokat ahogy szeretett városunkat csodálják.
Miután kibámészkodtuk magunkat, beültünk a közeli Starbucksba egy-egy cappuccino erejéig. Gemmával még beugrottunk az egyik ruhaboltba szétnézni is, majd miután lekapartuk a fiúkat a PC bolt kirakatáról már indultunk is hazafelé.
- Kicsit meg kéne mozgatni ezeket a csapágyakat. Csak hogy ne rozsdásodjanak be. Benne vagy? - nyomta kezembe a bukósisakot Harry egy ördögi mosoly keretében.
- Csak hogy megelőzzük a problémákat. - viszonoztam vigyorát, majd miután bekapcsoltam a sisakot, felpattantam mögé.
Unokatestvérem csak egy bólintással jelezte Jeydonnak hogy nyugodtan lemaradhat. Ez azért előnyös mert a legutóbbi ilyen esetnél nekünk kellett Gemma ebédjének nyomait kitakarítani az autóból.
Szerintem ezt nem kell részleteznem.

****

Már vagy egy órája hajtottunk London kanyargós utcáin mígnem el nem érünk a városhatárig. Meglepve tapasztaltam hogy Harrynek esze ágában sincs lassítani sem nemhogy megállni és visszafordulni.
- Hazz, hova megyünk? - kérdezem unokatestvéremet kissé nehézkesen a számat takaró fejvédő és bukósisak miatt.
- Bízz bennem. Sötétedésre hazaérünk. - válaszolja. - Jeydonék?
A visszapillantó tükörből hunyorogva fürkészem a mögöttünk közlekedő autókat de sehol nem látom a szinte vakító fehér Mercedest.
- Szerintem hazavitte Gemmát. - felelem egy kis aggodalommal a hangomban.
Nem is figyeltem különösebben az utat, csak a mellettünk elsuhanó tájakat figyeltem Harry hátára dőlve miközben kezeimet derekánál kereszteztem. Többször előfordult már velünk hogy egy párnak néztek minket. Ilyenkor mosolyogva magyaráztunk el mindent részletesen. Ugyanakkor jól jött mert ha rajta csimpaszkodott egy lerázhatatlannak tűnő csaj vagy rajtam egy ugyanilyen srác, akkor előszeretettel kezdtünk egy kis homlokpuszis,ölelgetős szerepjátékba.
Ábrándozásaimból egy nagybetűs városfelirat megpillantásával tértem vissza a valóságba.
Csupán egy rövid hét betűs szó takarta kíváncsiságomat.: WINDSOR.
     Éppen hogy felocsúdtam abból amit látni véltem már következett is a hab a tortára. 
Sziréna. Nem mentő, sem tűzoltó. Rendőr. Az már csak mellékes hogy éppen utánunk hajtanak a megszabottnál jóval magasabb sebességünk miatt. 
Unokatestvérem száját egy igen jól megfogalmazott káromkodási lavina hagyta el, mikor megpillantotta a "kísérőinket". 
- Faszomba már! Lucy! Takard el a rendszámot, még nem értek olyan közel hogy leolvassák! - oldotta ki a derekára kötött pulóvert amit aztán a motor hátuljára helyeztem. - Kész?
- Igen. - feleltem remegő hanggal, miközben újra körbeöleltem karjaimmal. 
- Rendben kislány, nyugi. Csak kapaszkodj jól. Oké? - kérdezte. 
- Oké. - szorítottam meg bőrdzsekijét. 
Ennyit kellett mondanom máris gyorsulni kezdett alattunk a jármű. 
Innentől kezdődött az a történet hogy mindenemet Harryre bíztam. Tudtam hogy meg fogja oldani, hiszen gyakorlott sofőr és csukott szemmel is el tudna tájékozódni Nagy-Britannia majdnem egész területén. Rengeteg versenyben vett már részt. Nem fog ki rajta egy rendőrautó. 
Legalábbis nagyon remélem... 



2015. június 13., szombat

2.fejezet

Sziasztok Drágaságok!:)
Itt is lenne a második rész. Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseiteket!:*
Kíváncsian várom a véleményeteket ezzel a résszel kapcsolatban is!:D
Remélem tetszeni fog! 


Lynette xx

Még mindig szótlanul és meglepetten üldögélünk a szobám közepén. Mindenki gondolataiba burkolódzott és meredten bámulta a padlót. A síri csendet unokatestvérem rekedtes hangja szakította meg, miközben feltápászkodott Jeydon mellől.
- Oké gyerekek. Tervem van. - megállás nélkül sétálgatott fel s le a szobában - Tegyünk úgy mintha ezt meg sem hallottuk volna. Ez a legcélszerűbb. Előbb utóbb kiforrja magát a lényeg.
- Hazz! De ezt már nem tudjuk meg nem történtté nyilvánítani. Hallottuk és láttuk. - szállt be a beszélgetésbe Jey.
- Igen, tudom. De ettől most el kell tekinteni. Jobb lesz ha nem is tudják hogy fülünkbe jutott ez az információ. Természetesnek kell maradnunk. Gemmát pedig majd én kikérdezem tud-e valamit az eseményekről. Lucy, rendben lesz így? - fordult felém.
- Mintha lenne más választásom. - nevettem fel erőltetetten - Persze, rendben lesz.
- Próbálj meg lenyugodni, okés? - nézett rám nagy, zöld szemeivel.
- Okés. - bólintottam.
- Ne aggódj Harry, lassan úgyis eltesszük magunkat holnapra. - szólt unokabátyám után Jey, mire az nevetve bólintott egyet majd ténylegesen elhagyta a helyiséget.
- Lényegében ne is zavarjon hogy itt vagyok. - emeltem a tekintetemet legjobb barátomra szemrehányón.
- Folytassuk a filmet vagy inkább tusolni szeretnél? - tett fel egy kérdést, kerülve a témát.
- Jeydon! - dobbantottam egyet a lábammal mérgesen - Ne menekülj a válaszod elől.
- Nézd, én nem menekülök senki és semmi elől. Egyszerűen nem szeretnék veled erről beszélni és remélem te is kivered a fejedből ezeket az információkat. - karolta át a vállamat.
- Rendben, megpróbálom. - sóhajtottam lemondóan.
Így is-úgy is meg fogom tudni valamikor, addig meg minek idegesítsem magam rajta? Mindig is kalandvágyó voltam, szerettem kipróbálni az új szituációkat. Abban az esetben lennék ténylegesen kétségbeesve ha egyedül kellene mennem. Így csak a kíváncsiság furdal szüntelenül hogy vajon miért mondta azt anya amit.
Megráztam szőke tincseimet hogy visszakerüljek a valóságba.
- Tudod mit? - néztem fel Jeydonra, mire ő kérdőn pillantott vissza rám - Éhes vagyok.
- Már vártam ezt a kijelentést. - nevetett fel jóízűen. - De te vagy itthon, te döntöd el hogy mit eszel.
- Eszünk. - javítottam ki, majd az ajtó felé lépkedtem és meg sem álltam a lépcsőig - Gyere már, lustaság!
Miután bevártam a barátom és sikeresen landoltunk a konyhában, nekikezdtünk a szendvicsgyártásnak. Lassan elfogyasztottuk az elkészült elemózsiánkat majd a maradékot pedig egy tálra pakolva hagytuk az asztalon.
- Lassan fürdeni kéne. - pillantottam az órára ásítva ami már fél tizenegyet mutatott.
- Támogatom az ötleted. - nyomott egy puszit a fejem búbjára Jey, miután felkullogtunk a szobámba.
Gyorsan lezuhanyoztam majd bebújtam a meleg takaróm alá. Nem sokkal később Jeydon is csatlakozott hozzám. Bármilyen furcsa mi mindig együtt aludtunk amikor valamelyikőnknél épp egy pizsamaparti volt kilátásban. Ez nekünk már természetes és megszokott, ellentétben azokkal akik kézzel-lábbal cáfolják a "szimpla legjobb barátok" elméletünket. De ha nekik jó agyalni akkor nekünk is megfelel. Legalább nem unatkoznak ha már nincs más dolguk.
- Jó éjt Lucy. - motyogta félálomban a mellettem fekvő fiú, mire féloldalasan elmosolyodtam.
- Neked is Jeydon. - nyomtam egy puszit a homlokára, majd leoltottam a villanyt és kényelmesen elhelyezkedtem.
Hatalmas franciaágyamon már alig volt helyem így a jobb szélére húzódtam, remélve, hogy az éjszaka közepén nem kötök ki a laminált padlón. Kattogó aggyal és kényelmetlen testhelyzetben ért el az álomvilág amiért most az egyszer hálás voltam, hiszen az agytekervényeim lelassultak és felhagytak a kombinálással. Helyette inkább egy távoli és boldog országba repítettek ahol azt csinálok amit akarok.

Harry Edward Styles 

Miután kitettem a lábam unokahúgom szobájából egyből Gemma felé vettem az irányt. 
- Szia Gem. - nyitottam be a szobájába kopogás nélkül. 
Nem nagy meglepetés ért, hiszen a szobájában található kanapén fetrengett telefonjával a kezében. 
- Harry? - vonta fel a szemöldökét. 
Lehet hogy kissé meglepődött mert egy jó öcsikéhez méltón csak hetente egyszer-kétszer jövök be hozzá akkor is csak két okból kifolyólag. 
1.: Szokásomhoz illően idegesíteni.
2.: Sürgetni, ha megyünk valahova és még mindig a ruhásszekrényében van elmélyedve. 
Végül is... Majdnem egy kategóriába tartoznak. 
- Most csak beszélgetni jöttem. - emeltem fel a kezem védekezésképpen, amikor már fészkelődött az ülőhelyén. 
- Te? Beszélgetni? Ne röhögtess. - nevetett fel - Egy űrlény nem tud beszélni. 
- Látom ma nagyon humoros vagy. - forgattam meg a szemeim - De most kivételesen tényleg komoly dolgok vannak a háttérben. Légyszíves Gem, legalább most hallgass meg. 
- Halljam, ki volt a csaj? - váltott együttérzőre a nővérem, miközben letelepedett mellém és a vállamnál átkarolt. 
- Lucy. - sóhajtottam. 
- Te lefeküdtél az unokahúgoddal?! Harry Edward Styles! Egy állat vagy! - sipákolt, én pedig pislogás nélkül meredtem rá. Szerintem még a szám is tárva maradt. 
- Gemma, te címeres ökör! Ki a faszom beszélt neked ilyesmiről? Lucyról van szó, de ezt egy szóval sem említettem. - adtam hangot a gondolataimnak. 
- Ja. Akkor bocsi. - kacagott saját hülyeségén. - De mi van Lucyval? Valami baja esett? - váltott hirtelen hangulatot. 
Hát nővérkém, sajnálom... A szőke az szőke marad. 
- Hallottuk anyát ahogy Helennel kiabál. Valami olyasmin veszekedtek hogy Lucyt elküldik valahova. Még nem biztos, de ha igen akkor megyek vele én is. - daráltam az információkat Gemma pedig megpróbálta követni a hablatyolásomat. 
- Hű. - ennyit tudott kinyögni mondanivalóm végén. 
- Kérlek tegyél meg annyit hogy megpróbálsz belőlük kiszedni valamit. Akár Helből, akár anyából. Megteszed? Lucyért. 
- Persze hogy meg! A kedvenc és egyetlen unokahúgomért bármit! De azért nem bánnám ha téged száműznének innen pár napra. - mosolyodott el. 
- Hidd el nekem is jót tenne. - álltam fel, és az ajtó felé sétáltam. Kinyitottam, majd kiléptem rajta de még visszaszóltam. - Mellesleg... Gemma? 
- Tessék? - helyezkedett el ismét a kanapén. 
- Mitől vagy ilyen hülye? Megjött a havi?
-  Na elmész a picsába Harry! - kiabált sértetten miközben felém dobta az egyik díszpárnát. Ám az már csak az ajtóját találta el, mert már régen a folyosón ácsorogtam a becsukott faszerkezettel a hátam mögött. 
- Én is szeretlek Nővérkém! - kiabáltam vissza elégedetten, miközben a saját szobám felé irányítottam a lépteimet.


2015. június 6., szombat

1.fejezet


Sziasztok! 
Nos, itt lenne az első rész is. Remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeteket! ;) 
Lynette xx

Életem ezen szakaszának is ma lesz vége. Egyik felem örül, viszont a másik bánkódik. Annyi nap, annyi perc és annyi hülyeség szárnyalta már túl ezeket a falakat. Mindenesetre most itt ülök az utolsó tanítási órán. Érettségi és ballagás után, csak mert nekünk kötelező volt bejönni. Ellentétben más iskolákkal, nálunk szinte ugyanúgy van minden mint általánosban. Nyár első hónapjában érettségi, ballagás és egyéb végzős teendők. Nem mindennapi iskola.
- Jeydon Wale? - szakított ki a gondolataimból a fizika tanárunk éles hangja.
- Szokásos. - legyintett a mellettem ülő fiú, a padon fekve. - Egyes. - folytatta unottan, amikor a tanárnőnk türelmes csend közepette pillantott rá.
- Wale, annyi szerencséd hogy már csak pár perc van hátra az együtt eltöltött kínkeserves 4 évből. - vetett szúrós pillantást a haveromra Mrs. Newton. Milyen találó név, nem igaz?!
- Miért? Én nagyon szeretem a tanárnőt. - kelt fel a padról a mellettem terpeszkedő fiú miközben elnevette magát - Különben is! Leérettségiztem az Isten bassza meg! Kit érdekel az a rohadt fizika?!
- Oké Jey, elég lesz. Nem szeretnélek az igazgatóhoz kísérni. - böktem oldalba.
- Lucy Styles? - folytatta a sort a Claire tanárnő az én nevemmel.
- Hármas. Azt hiszem. - motyogtam.
- Nem hallom... - ingerelt a tanári székben ülő bestia.
- Mondom HÁRMAS. Vagy fül-orr gégészet. - mosolyogtam 'bájosan' a tanárnőre.
Sohasem voltam jóban Mrs. Newtonnal és soha nem is leszek az amúgy kitűnő bizonyítványomban ragyogó királykék és csodaszép kettes fizika osztályzatom miatt.
- Mit parancsolsz? - nézett rám vastag keretes szemüvege alól, felfonva az egyik szemöldökét.
Épp szólásra nyitottam volna a számat amikor a csengő hangja ütötte meg a fülem.
- Kellemes nyarat! Viszlát. - keltem fel inkább, vállamra kapva a hátizsákom. Jeydon is feltápászkodott és követve engem kisétáltunk a teremből. Végigbattyogtunk a diákoktól hemzsegő folyosón és meg sem álltunk a friss levegőig.
- Lucy! Végre már hogy ide értetek! - fogadott a bejáratnál az egyik legkedvesebb személy az életemben - Pattanjatok be! - nyitotta ki a fekete Range Rover ajtaját Harry, majd miután mindhárman beültünk a gázra taposott.
- Haver, hogy-hogy eljöttél értünk? - tapintott rá a lényegre Jey.
- Tudod, Lucy anyukája megkért hogy hozzalak haza titeket. Tudtommal ma nálunk alszol. - itt vett egy mély levegőt és folytatta -  Mellesleg Helen nagyon mérges rád, Hugi. - nézett hátra a visszapillantó tükörből egyenesen jómagamra.
- Miért? - kérdeztem meglepetten.
- Styles, még én is meg voltam minimum hármas fizikából. - mondta gúnyos mosollyal az arcán.
- Ne hívj így! Neked is ez a vezetékneved, te idióta! - röhögtem fel - Amúgy meg nem tehetek róla! Utálom.
Igen, ezek vagyunk mi. Két unokatestvér akik folytonosan vitatkoznak. Egy házban élünk mindannyian, szóval van hely és idő ahol táncolni tudunk a másik idegszálain. Anne, Gemma és Hazz már azóta nálunk laknak mióta az eszemet tudom. Eltekintve ettől nem sok korkülönbség van köztünk. Harold most töltötte be a tizenkilencet, én pedig nemrég a tizennyolcat.
- Ahj, hagyd már Lucy. Örüljünk hogy nem buktunk meg. - nevetett fel az anyósülésen ülő fiú.
Jeydon... Jeydonnal pedig legjobb barátok vagyunk pólyás korunk óta. A főtéri homokozónál ismerkedtünk össze mindössze két évesen. Igaz, akkor ő már három is meglehetett hisz' őszi születése miatt szalajtós. Lassan 17 éve vagyunk legjobb barátok minden fiú-lány ''barátság'' elméletet megcáfolva. Szinte minden helyszínre együtt érkezünk és együtt is távozunk. Így kerekedett az a kis történet hogy Jeynek utánam Harold a legjobb barátja. Már többször is mentünk együtt házibulikba vagy éppen nagyobb diszkókba.
- Styles élsz még? - állt meg a házunk előtt Hazz, mire felkaptam a fejem.
- Harry, ha még egyszer így hívsz megesküszöm neked hogy kiheréllek! - pattantam ki a kocsiból, és egyenesen beviharzottam a lakásba. Gyors puszit nyomtam a szüleim plusz Anne és Gemma arcára majd már fel is trappoltam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Könnyed mozdulattal dobtam le a hátamról a táskát majd terültem el az ágyamon a laptopommal a kezemben. Füleimre helyeztem a fejhallgatót majd a kedvenc zenémet hallgatva zártam ki a külvilágot. Semmi kedvem nem volt találkozni senkivel, egyszerűen egyedül szerettem volna lenni és gondolkozni az élet nagy dolgain. Mert hát már hivatalosan is "felnőtt" vagyok és valamit nagyon kezdeni kéne magammal ugyanis nem itt szeretnék megrohadni.
- Lucy, mi a baj? - bökött öldalba Jeydon. Lassan leemeltem a fülest a fejemről és megráztam a fejem.
- Semmi, csak gondolkodni akartam egy kicsit. - legyintettem - De mindegy úgysem mentem semmire.
- Hát, ahogy gondolod. De akkor beengedhetem Harryt? - kérdezte mosolyogva.
- Engedd. - tornáztam fel magam az ágyból, majd annak szélén ülve vártam az unokatesómat.
- Lucy Styles. - állt elém és lepillantott rám - Sajnálom hogy piszkáltalak, - mosolyodott el Harry majd egy tábla csokit előhalászva háta mögül lehuppant mellém.
Akkor kezdődjön hát a hülyéskedés. Van mikor Jey nálunk alszik és egész este filmezünk meg zabálunk. Ha éppen nincs itt akkor vagy nálam vagy Harold disznóóljában ütjük el az időnket. Volt már rá eset hogy éppen arra kért meg hogy segítsek neki feltakarítani. Őszintén szólva abból se nagyon lett semmi, hiszen az első két perc után faképnél hagytam és felmentem a szobámba.
Nem vagyok sértődékeny, csak nem szeretek senkivel vitatkozni ezért inkább otthagyom. Na jó, azért lehet hogy egy kicsit akaratos vagyok. De csak egy kicsit.
- Oké, akkor most ehetünk! - kiáltott fel diadalittasan, miután nevetve puszit nyomtam az arcra jobb oldalára.
Ezzel a lendülettel kapta ki kezemből az édességet és vetette le magát az ágyra. Elérkezettnek láttam az időt hogy kicsit megleckéztessem azt az eléggé elkanászodott seggfejet aki az ágyamon terpeszkedik.
- Harry Edward Styles! - hallottam meg Anne hangját a szobám ajtajából, ami nem sokkal később ki is vágódott és egy elég dühös arccal találtuk szembe magunkat - Harry most azonnal menj vissza a szobádba és takarítsd fel azt a kupit amit otthagytál!
- De Anya... - kezdett el nyafogni, amit Jeydonnal egymás vállába fojtott nevetéssel figyeltünk.
- Nincs semmi Anya! Hány éves alsónadrág van az ágyad alatt?! Olyan a szaga mint a ...  nem is mondom minek. - a puszta gondolatba én is beleborzongtam. - Haladj.
Ezzel Anne már el is tűnt egy mögötte kullogó fiúval aki szinte szikrákat szóró szemekkel nézett vissza ránk, mielőtt kilépett volna a szobából.
A pár másodperc erejéig tartó hatásszünet elteltével Jeydonnal egymásra nézve, szinte egyszerre tört ki belőlünk az eget rengető röhögés.
- De legalább a csokit itt hagyta. - nevetett fel Jey.
- Ez a minimum. - értettem egyet - Na, milyen filmet nézzünk? - guggoltam le a TV-m elé majd kutakodni kezdtem a DVD-im között.
- Nem tudom. A Rossz Szomszédság megvan? - ült le mellém. - Az egy ki-bekúrt jó film.
- Mindig is szerettem az értelmes megjegyzéseidet. - nyomtam puszit az arcára, majd elindítottuk a műsort.
Alig telt el fél óra amikor is kinyílt az ajtó és egy zihált arcú fiú lépett be a társaságunkba.
- Hazza te hogy nézel ki? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Most ne azzal foglalkozz! - oltott le - Anyáék vitatkoznak. Gyere!
Megszeppenve követtem az unokatestvéremet egészen a lépcsőig.
- Legyetek halkak, és figyeljetek! - adta az utasításokat.
Mi pedig csak bólogattunk mint a napelemmel működő autódíszek. Rendesen meglepődtem hiszen még sohasem volt olyan hogy a szüleink összevesztek volna. Vagy legalábbis mi nem tudunk róla.
- Helen, értsd már meg hogy nem mehet el! Ez veszélyes!
- Nem fogom megérteni! Muszáj lesz. - kontrázott anyám.
- Kérlek, gondolkozz. Ne tedd ki ennek a gyerekedet!
- Mi? Most rólam beszélnek? - suttogtam kétségbeesetten.
- Hallgasd! - bökött orrával a földszint felé Jeydon.
- Egyszer úgyis megtudja. - morogta Anya, majd sarkon fordult. - Hidd el, így lesz a legjobb. Ezt az utazás dolgot még meggondolom, de ha mégis arra jutok hogy megy... - itt sóhajtott egyet - Kérlek engedd el Harryt vele.
- Rendben van Hel, ahogy gondolod. Azért remélem észhez térsz. - tette anyám vállára a kezét majd elhaladt mellette.
Kétségbeesetten pillantottam a mellettem levő fiúra aki ugyanolyan értetlenséggel az arcán meredt maga elé, mint a másik oldalamon tartózkodó személy.
- Hazz, mi folyik itt? - suttogtam, miután visszacsoszogtunk a szobámba.
- Fogalmam sincs Lucy. - rázta meg a fején található göndör fürtöket - Fogalmam sincs.



2015. május 31., vasárnap

Prológus

Sziasztok! 
Nos, elérkeztem ide is hogy megvalósítsam a már régóta szövögetett kis tervet a buksimban. Nemsokára érkezik az első rész is, addig maradjatok itt és nézelődjetek nyugodtan.
Nagyon szépen köszönöm a designt! Fantasztikus lett! :o 
Remélem tetszeni fog, várom a véleményeteket!
Lynette xx

Több mint 5 év... Ennyi idő telt el azóta az ominózus év óta. A mai napig nem tudom magam túltenni azon a percen amikor megtudtam hogy a szüleim meghaltak.
A könnyeimmel vívott alattomos és keserves harcot is elbuktam, egy csepp sós folyadék csúszott végig komótosan az arcom vonalán egészen az államig. Kezemben az egyik közös képünket szorongatom, amin még mindenki boldog és önfeledt volt. Utálok múltidőben beszélni.
 - Lucy az Isten szerelmére gyere már le! Itt vannak a vendégek! - hallom meg hirtelen a Bátyám rekedt hangját, amitől kissé összerezzentem.
Soha eszébe sem jutott volna bántani, mégis tartok tőle kissé.
- Megyek már, nem kell kiabálni! - dünnyögöm az orrom alatt, majd letörlöm a könnyeimet és visszahelyezem a képet a szekrényemre. Nagyot sóhajtva végigsimítok édesanyám arcán, és erőltetett mosollyal az arcomon sétálok le a lépcsőn.
Alig telt el két perc leérkezésem óta, máris kellemetlenül érzem magam. Az a sok ember mind fekete-fehér-szürke ruha összeállításban a vesztemet fogja okozni.
 - Részvétem Lucykám. Rettenetesen sajnálom. - áll meg előttem anyukám volt főnöke. Lopva pillantok végig az öltözetén. Fehér blúz, egy fakószürke ceruzaszoknyával és ehhez illő blézerrel plusz egy fekete magassarkúval. Tökéletes gyászöltözet. Mintha ő maga is szellem lenne.
 - Köszönöm Mrs. Letters. - mosolyodok el halványan.
Megmondtam Austinnak hogy nem lesz jó ezt az évfordulós vacsora. Mindenki szomorú és percenként kapom a részvét nyilvánításokat, amik szépen lassan az őrületbe hajszolnak.
- Lucy! Merre vagy Szépség? - hallom meg az ismerős hangot, amitől még oly sok év elteltével is borsódzik a hátam.
- Harry! De jó téged újra látni! - fordulok mosolyogva unokatestvérem felé, hiszen már vagy 3 éve csak havi egyszer beszélünk, akkor is csak telefonon.
- Sajnálom ami történt, remélem nem kavar fel nagyon ez az egész ünnepség. - ölel magához, majd puszit nyom az arcom két oldalára és elhajol tőlem.
- Cloe merre van? - érdeklődök újdonsült barátnője felől.
- Cloe? - értetlenkedik - Ő már vagy két hete szakított velem. - hajtja le a fejét sajnálkozón.
- Oh. Bocsi, nem tudtam. - léptem hátrébb pár lépést - De ne bánkódj Hazz! Megtalálod majd az igazit egyszer. - kacsintok rá biztatón.
Harold világ életében nőcsábász volt, szinte soha nem volt komoly kapcsolata. Egyrészt a viselkedése, másrészt a munkája miatt.
- Lucy Styles! Micsoda nő lett belőled Angyalom! - tűnik fel Gemma és Anne a többi ember között.
Tudniillik hogy Anne férje, az apukám bátyja volt és ezáltal vagyunk unokatestvérek Harryvel és szintúgy Gemmával. Jól kijövünk egymással, hiszen ugyanabban a cipőben evezünk. Apa nélkül mindhárman. Csak Des önszántából hagyta el őket, az én apukám pedig kényszerből.
- Anne! Örülök hogy látlak. - mosolyodok el - Szia Gem, rég láttalak. - üdvözlöm őket, majd szembetalálom magam Harry széles vigyorgásával.
Rossz előérzetem van. A vicsorgás szerű mosoly eltűnik előlem ahogy a külvilág is. Két kéz takarja  a szemeim, amitől csak a hangok alapján tudok tájékozódni.
- Austin, ne szórakozz! Ez nem az a pillanat. - fejtem le magamról a mancsait, majd felé fordulok.
  Amint megpillantottam a "támadómat" egyet kihagyott a szívem.
- Hiányoztál, Styles. - mosolyodik el, majd a fülemhez hajol - Jobban is mint gondolnád.
- Jeydon! - kapom a szám elé a kezem, majd a levegőt ziháltan kezdem szedni. Felugrok a nyakába és szorosan magamhoz ölelem miközben lábaimat a dereka körül fonom össze.
  Hajam szinte függönyként hull körénk, és zár ki minket a külvilágból.
- Annyira hiányoztál, Jey. - kapaszkodok meg a vállába.
- Tudom, Lucy. Tudom. - simogatja meg a hátam, majd puszit nyom az ajkaimra.

Itt tartok most... De hogy mi volt ezelőtt 5 évvel egészen napjainkig? Ha velem maradsz és követed a napjaimat megtudhatod!