3.fejezet

Sziasztok Drágaságok!:) 

Bocsi a késésért, de mára már kész lett a rész.

Remélem mindenkinek jól telik eddig a szünete, és remekül érzi magát. 

Köszönöm a visszajelzéseiteket,kommenteiteket. Ha tetszik a történet iratkozzatok fel vagy írjatok véleményt hogy tudjam van-e értelme írni.

Remélem tetszeni fog.

Jó Olvasást!

Lynette xx

Lucy Honey Styles

Reggel arra ébredtem hogy valami iszonyatosan erős illat csavarja az orrom. Lassan nyitottam ki a szemeim, majd a szokatlan napfény miatt sűrűn pislogva néztem körül a szobában. 

- Jó reggelt, Lucy. - köszönt barátom, miközben egy farmert cibált magára. 

- Mondd csak, te vagy ilyen rohadt büdös? - fúrtam a fejem a párnámba.

- Nem hinném. Harrytől kaptam ruhákat szóval maximum a dezodoromat érzed. - nézett rám felhúzott szemöldökkel - Egyébként ez férfi illat. 

- Én inkább erős kanszagnak hívom. - kimásztam az ágyamból és egy alapos nyújtózkodás után nekiálltam öltözni. Ekkor Jey már nem volt a szobában, valószínűleg szagot fogott a konyha irányából. 

Miután felcibáltam magamra a ruháim és feltettem egy leheletnyi sminket én is lesiettem a földszintre, hiszen nem szeretnék éhen maradni. Sejtésem beigazolódott mert már mindenki anya palacsintáit pusztította míg én éppen csak le érkeztem ülni.
- Terveztetek mára valami programot? - nézett rám anya, miközben egy újabb adag édességet pakolt Jeydon tányérjára.
- Khm. Még nem tudom pontosan hogy mit de... Szóval, elmegyünk valamerre. - próbáltam összerakni egy értelmes mondatot.
- Értem. De kislányom, van valami baj? Olyan furcsán nézel rám. - folytatta, mire Gemma,Harry és Jey is rám kapta a tekintetét.
- Ne légy hülye, Lucy. - szűrte ki a fogai közül unokafivérem.
Vettem egy mély levegőt és mosolyt erőltettem az arcomra.
- Dehogyis anya! Minden a legnagyobb rendben van. Csak kicsit álmos vagyok még. - mosolyogtam rá.
Tapinthatóan feszült volt a légkör. Mindenki engem nézett, beleértve a szüleimet és Annet is.
- Anya! Majd ideadod a kocsikulcsot? - tekintett Gem édesanyjára.
- Persze, de minek az neked? - kérdezett vissza Anne.
- Tegnap megbeszéltük hogy elmegyünk vásárolni. - vágtam rá szinte reflexszerűen.
- Oh, rendben. Úgy is itt a nyár. Kapcsolódjatok ki egy kicsit. - mosolyodott el végre nagynéném.
Miután mindnyájan jóllaktunk nekiálltunk készülődni.
- Lucy! Mondd csak, Harry és Jeydon is megy veletek? - állt elém édesanyám miközben a táskámban kutattam egy szem rágó után.
- Persze. Jeydon megy Gemmával autóval, Harryvel pedig én motorral. - indultam meg az ajtó felé.
- Motorral?! - kiáltott fel vészjóslón. - Észnél vagytok?
- A legteljesebb mértékben. Szia! - intettem neki, majd puszit nyomtam az arcára - Majd jövünk, ne aggódj.
Majd már szaladtam is az udvar felé ahol a többiek vártak. Gyorsan kikaptam Harry kezéből a bukósisakot és a fejemre húztam, majd felpattantam mögé.
Imádtam unokatestvéremmel motorozni ami a sebesség felé szárnyaló szeretetemnek köszönhető. De meg kell hagyni hogy Hazznak se kellett soha kétszer mondani hogy menjünk el. Pont kapóra jön hogy  imádja hatalmas,fekete Triumph motorját.
Miután Jeydon is beindította a hófehér Mercedest, elindultunk. Mi mentünk elöl amiből az következett hogy Jeynek tartania kell Harry tempóját ha nem akar lemaradni. Ebből kifolyólag Gem összeszorított szemekkel, összekuporodva húzódott meg az anyósülésen a 160-180 km/h-s sebességünknek köszönhetően.
Nem sokkal később már a London belvárosánál jártunk ahol elégedetten néztünk körül. A szokásos londoni nyüzsgés. A temérdek turista megtöltötte az utcákat, miközben megpillantottuk az épp útnak induló London Eyet. Csodálatos látni azokat a megdöbbent idegen arcokat ahogy szeretett városunkat csodálják.
Miután kibámészkodtuk magunkat, beültünk a közeli Starbucksba egy-egy cappuccino erejéig. Gemmával még beugrottunk az egyik ruhaboltba szétnézni is, majd miután lekapartuk a fiúkat a PC bolt kirakatáról már indultunk is hazafelé.
- Kicsit meg kéne mozgatni ezeket a csapágyakat. Csak hogy ne rozsdásodjanak be. Benne vagy? - nyomta kezembe a bukósisakot Harry egy ördögi mosoly keretében.
- Csak hogy megelőzzük a problémákat. - viszonoztam vigyorát, majd miután bekapcsoltam a sisakot, felpattantam mögé.
Unokatestvérem csak egy bólintással jelezte Jeydonnak hogy nyugodtan lemaradhat. Ez azért előnyös mert a legutóbbi ilyen esetnél nekünk kellett Gemma ebédjének nyomait kitakarítani az autóból.
Szerintem ezt nem kell részleteznem.

****

Már vagy egy órája hajtottunk London kanyargós utcáin mígnem el nem érünk a városhatárig. Meglepve tapasztaltam hogy Harrynek esze ágában sincs lassítani sem nemhogy megállni és visszafordulni.
- Hazz, hova megyünk? - kérdezem unokatestvéremet kissé nehézkesen a számat takaró fejvédő és bukósisak miatt.
- Bízz bennem. Sötétedésre hazaérünk. - válaszolja. - Jeydonék?
A visszapillantó tükörből hunyorogva fürkészem a mögöttünk közlekedő autókat de sehol nem látom a szinte vakító fehér Mercedest.
- Szerintem hazavitte Gemmát. - felelem egy kis aggodalommal a hangomban.
Nem is figyeltem különösebben az utat, csak a mellettünk elsuhanó tájakat figyeltem Harry hátára dőlve miközben kezeimet derekánál kereszteztem. Többször előfordult már velünk hogy egy párnak néztek minket. Ilyenkor mosolyogva magyaráztunk el mindent részletesen. Ugyanakkor jól jött mert ha rajta csimpaszkodott egy lerázhatatlannak tűnő csaj vagy rajtam egy ugyanilyen srác, akkor előszeretettel kezdtünk egy kis homlokpuszis,ölelgetős szerepjátékba.
Ábrándozásaimból egy nagybetűs városfelirat megpillantásával tértem vissza a valóságba.
Csupán egy rövid hét betűs szó takarta kíváncsiságomat.: WINDSOR.

     Éppen hogy felocsúdtam abból amit látni véltem már következett is a hab a tortára. 

Sziréna. Nem mentő, sem tűzoltó. Rendőr. Az már csak mellékes hogy éppen utánunk hajtanak a megszabottnál jóval magasabb sebességünk miatt. 

Unokatestvérem száját egy igen jól megfogalmazott káromkodási lavina hagyta el, mikor megpillantotta a "kísérőinket". 

- Faszomba már! Lucy! Takard el a rendszámot, még nem értek olyan közel hogy leolvassák! - oldotta ki a derekára kötött pulóvert amit aztán a motor hátuljára helyeztem. - Kész?

- Igen. - feleltem remegő hanggal, miközben újra körbeöleltem karjaimmal. 

- Rendben kislány, nyugi. Csak kapaszkodj jól. Oké? - kérdezte. 

- Oké. - szorítottam meg bőrdzsekijét. 

Ennyit kellett mondanom máris gyorsulni kezdett alattunk a jármű. 

Innentől kezdődött az a történet hogy mindenemet Harryre bíztam. Tudtam hogy meg fogja oldani, hiszen gyakorlott sofőr és csukott szemmel is el tudna tájékozódni Nagy-Britannia majdnem egész területén. Rengeteg versenyben vett már részt. Nem fog ki rajta egy rendőrautó. 

Legalábbis nagyon remélem... 

2.fejezet

Sziasztok Drágaságok!:)
Itt is lenne a második rész. Nagyon szépen köszönöm a visszajelzéseiteket!:*
Kíváncsian várom a véleményeteket ezzel a résszel kapcsolatban is!:D
Remélem tetszeni fog! 

Lynette xx

Még mindig szótlanul és meglepetten üldögélünk a szobám közepén. Mindenki gondolataiba burkolódzott és meredten bámulta a padlót. A síri csendet unokatestvérem rekedtes hangja szakította meg, miközben feltápászkodott Jeydon mellől.
- Oké gyerekek. Tervem van. - megállás nélkül sétálgatott fel s le a szobában - Tegyünk úgy mintha ezt meg sem hallottuk volna. Ez a legcélszerűbb. Előbb utóbb kiforrja magát a lényeg.
- Hazz! De ezt már nem tudjuk meg nem történtté nyilvánítani. Hallottuk és láttuk. - szállt be a beszélgetésbe Jey.
- Igen, tudom. De ettől most el kell tekinteni. Jobb lesz ha nem is tudják hogy fülünkbe jutott ez az információ. Természetesnek kell maradnunk. Gemmát pedig majd én kikérdezem tud-e valamit az eseményekről. Lucy, rendben lesz így? - fordult felém.
- Mintha lenne más választásom. - nevettem fel erőltetetten - Persze, rendben lesz.
- Próbálj meg lenyugodni, okés? - nézett rám nagy, zöld szemeivel.
- Okés. - bólintottam.
- Ne aggódj Harry, lassan úgyis eltesszük magunkat holnapra. - szólt unokabátyám után Jey, mire az nevetve bólintott egyet majd ténylegesen elhagyta a helyiséget.
- Lényegében ne is zavarjon hogy itt vagyok. - emeltem a tekintetemet legjobb barátomra szemrehányón.
- Folytassuk a filmet vagy inkább tusolni szeretnél? - tett fel egy kérdést, kerülve a témát.
- Jeydon! - dobbantottam egyet a lábammal mérgesen - Ne menekülj a válaszod elől.
- Nézd, én nem menekülök senki és semmi elől. Egyszerűen nem szeretnék veled erről beszélni és remélem te is kivered a fejedből ezeket az információkat. - karolta át a vállamat.
- Rendben, megpróbálom. - sóhajtottam lemondóan.
Így is-úgy is meg fogom tudni valamikor, addig meg minek idegesítsem magam rajta? Mindig is kalandvágyó voltam, szerettem kipróbálni az új szituációkat. Abban az esetben lennék ténylegesen kétségbeesve ha egyedül kellene mennem. Így csak a kíváncsiság furdal szüntelenül hogy vajon miért mondta azt anya amit.
Megráztam szőke tincseimet hogy visszakerüljek a valóságba.
- Tudod mit? - néztem fel Jeydonra, mire ő kérdőn pillantott vissza rám - Éhes vagyok.
- Már vártam ezt a kijelentést. - nevetett fel jóízűen. - De te vagy itthon, te döntöd el hogy mit eszel.
- Eszünk. - javítottam ki, majd az ajtó felé lépkedtem és meg sem álltam a lépcsőig - Gyere már, lustaság!
Miután bevártam a barátom és sikeresen landoltunk a konyhában, nekikezdtünk a szendvicsgyártásnak. Lassan elfogyasztottuk az elkészült elemózsiánkat majd a maradékot pedig egy tálra pakolva hagytuk az asztalon.
- Lassan fürdeni kéne. - pillantottam az órára ásítva ami már fél tizenegyet mutatott.
- Támogatom az ötleted. - nyomott egy puszit a fejem búbjára Jey, miután felkullogtunk a szobámba.
Gyorsan lezuhanyoztam majd bebújtam a meleg takaróm alá. Nem sokkal később Jeydon is csatlakozott hozzám. Bármilyen furcsa mi mindig együtt aludtunk amikor valamelyikőnknél épp egy pizsamaparti volt kilátásban. Ez nekünk már természetes és megszokott, ellentétben azokkal akik kézzel-lábbal cáfolják a "szimpla legjobb barátok" elméletünket. De ha nekik jó agyalni akkor nekünk is megfelel. Legalább nem unatkoznak ha már nincs más dolguk.
- Jó éjt Lucy. - motyogta félálomban a mellettem fekvő fiú, mire féloldalasan elmosolyodtam.
- Neked is Jeydon. - nyomtam egy puszit a homlokára, majd leoltottam a villanyt és kényelmesen elhelyezkedtem.
Hatalmas franciaágyamon már alig volt helyem így a jobb szélére húzódtam, remélve, hogy az éjszaka közepén nem kötök ki a laminált padlón. Kattogó aggyal és kényelmetlen testhelyzetben ért el az álomvilág amiért most az egyszer hálás voltam, hiszen az agytekervényeim lelassultak és felhagytak a kombinálással. Helyette inkább egy távoli és boldog országba repítettek ahol azt csinálok amit akarok.

Harry Edward Styles 

Miután kitettem a lábam unokahúgom szobájából egyből Gemma felé vettem az irányt. 

- Szia Gem. - nyitottam be a szobájába kopogás nélkül. 

Nem nagy meglepetés ért, hiszen a szobájában található kanapén fetrengett telefonjával a kezében. 

- Harry? - vonta fel a szemöldökét. 

Lehet hogy kissé meglepődött mert egy jó öcsikéhez méltón csak hetente egyszer-kétszer jövök be hozzá akkor is csak két okból kifolyólag. 

1.: Szokásomhoz illően idegesíteni.

2.: Sürgetni, ha megyünk valahova és még mindig a ruhásszekrényében van elmélyedve. 

Végül is... Majdnem egy kategóriába tartoznak. 

- Most csak beszélgetni jöttem. - emeltem fel a kezem védekezésképpen, amikor már fészkelődött az ülőhelyén. 

- Te? Beszélgetni? Ne röhögtess. - nevetett fel - Egy űrlény nem tud beszélni. 

- Látom ma nagyon humoros vagy. - forgattam meg a szemeim - De most kivételesen tényleg komoly dolgok vannak a háttérben. Légyszíves Gem, legalább most hallgass meg. 

- Halljam, ki volt a csaj? - váltott együttérzőre a nővérem, miközben letelepedett mellém és a vállamnál átkarolt. 

- Lucy. - sóhajtottam. 

- Te lefeküdtél az unokahúgoddal?! Harry Edward Styles! Egy állat vagy! - sipákolt, én pedig pislogás nélkül meredtem rá. Szerintem még a szám is tárva maradt. 

- Gemma, te címeres ökör! Ki a faszom beszélt neked ilyesmiről? Lucyról van szó, de ezt egy szóval sem említettem. - adtam hangot a gondolataimnak. 

- Ja. Akkor bocsi. - kacagott saját hülyeségén. - De mi van Lucyval? Valami baja esett? - váltott hirtelen hangulatot. 

Hát nővérkém, sajnálom... A szőke az szőke marad. 

- Hallottuk anyát ahogy Helennel kiabál. Valami olyasmin veszekedtek hogy Lucyt elküldik valahova. Még nem biztos, de ha igen akkor megyek vele én is. - daráltam az információkat Gemma pedig megpróbálta követni a hablatyolásomat. 

- Hű. - ennyit tudott kinyögni mondanivalóm végén. 

- Kérlek tegyél meg annyit hogy megpróbálsz belőlük kiszedni valamit. Akár Helből, akár anyából. Megteszed? Lucyért. 

- Persze hogy meg! A kedvenc és egyetlen unokahúgomért bármit! De azért nem bánnám ha téged száműznének innen pár napra. - mosolyodott el. 

- Hidd el nekem is jót tenne. - álltam fel, és az ajtó felé sétáltam. Kinyitottam, majd kiléptem rajta de még visszaszóltam. - Mellesleg... Gemma? 

- Tessék? - helyezkedett el ismét a kanapén. 

- Mitől vagy ilyen hülye? Megjött a havi?

-  Na elmész a picsába Harry! - kiabált sértetten miközben felém dobta az egyik díszpárnát. Ám az már csak az ajtóját találta el, mert már régen a folyosón ácsorogtam a becsukott faszerkezettel a hátam mögött. 

- Én is szeretlek Nővérkém! - kiabáltam vissza elégedetten, miközben a saját szobám felé irányítottam a lépteimet.

1.fejezet

Sziasztok! 
Nos, itt lenne az első rész is. Remélem tetszeni fog!
Várom a véleményeteket! ;) 

Lynette xx

Életem ezen szakaszának is ma lesz vége. Egyik felem örül, viszont a másik bánkódik. Annyi nap, annyi perc és annyi hülyeség szárnyalta már túl ezeket a falakat. Mindenesetre most itt ülök az utolsó tanítási órán. Érettségi és ballagás után, csak mert nekünk kötelező volt bejönni. Ellentétben más iskolákkal, nálunk szinte ugyanúgy van minden mint általánosban. Nyár első hónapjában érettségi, ballagás és egyéb végzős teendők. Nem mindennapi iskola.
- Jeydon Wale? - szakított ki a gondolataimból a fizika tanárunk éles hangja.
- Szokásos. - legyintett a mellettem ülő fiú, a padon fekve. - Egyes. - folytatta unottan, amikor a tanárnőnk türelmes csend közepette pillantott rá.
- Wale, annyi szerencséd hogy már csak pár perc van hátra az együtt eltöltött kínkeserves 4 évből. - vetett szúrós pillantást a haveromra Mrs. Newton. Milyen találó név, nem igaz?!
- Miért? Én nagyon szeretem a tanárnőt. - kelt fel a padról a mellettem terpeszkedő fiú miközben elnevette magát - Különben is! Leérettségiztem az Isten bassza meg! Kit érdekel az a rohadt fizika?!
- Oké Jey, elég lesz. Nem szeretnélek az igazgatóhoz kísérni. - böktem oldalba.
- Lucy Styles? - folytatta a sort a Claire tanárnő az én nevemmel.
- Hármas. Azt hiszem. - motyogtam.
- Nem hallom... - ingerelt a tanári székben ülő bestia.
- Mondom HÁRMAS. Vagy fül-orr gégészet. - mosolyogtam 'bájosan' a tanárnőre.
Sohasem voltam jóban Mrs. Newtonnal és soha nem is leszek az amúgy kitűnő bizonyítványomban ragyogó királykék és csodaszép kettes fizika osztályzatom miatt.
- Mit parancsolsz? - nézett rám vastag keretes szemüvege alól, felfonva az egyik szemöldökét.
Épp szólásra nyitottam volna a számat amikor a csengő hangja ütötte meg a fülem.
- Kellemes nyarat! Viszlát. - keltem fel inkább, vállamra kapva a hátizsákom. Jeydon is feltápászkodott és követve engem kisétáltunk a teremből. Végigbattyogtunk a diákoktól hemzsegő folyosón és meg sem álltunk a friss levegőig.
- Lucy! Végre már hogy ide értetek! - fogadott a bejáratnál az egyik legkedvesebb személy az életemben - Pattanjatok be! - nyitotta ki a fekete Range Rover ajtaját Harry, majd miután mindhárman beültünk a gázra taposott.
- Haver, hogy-hogy eljöttél értünk? - tapintott rá a lényegre Jey.
- Tudod, Lucy anyukája megkért hogy hozzalak haza titeket. Tudtommal ma nálunk alszol. - itt vett egy mély levegőt és folytatta -  Mellesleg Helen nagyon mérges rád, Hugi. - nézett hátra a visszapillantó tükörből egyenesen jómagamra.
- Miért? - kérdeztem meglepetten.
- Styles, még én is meg voltam minimum hármas fizikából. - mondta gúnyos mosollyal az arcán.
- Ne hívj így! Neked is ez a vezetékneved, te idióta! - röhögtem fel - Amúgy meg nem tehetek róla! Utálom.
Igen, ezek vagyunk mi. Két unokatestvér akik folytonosan vitatkoznak. Egy házban élünk mindannyian, szóval van hely és idő ahol táncolni tudunk a másik idegszálain. Anne, Gemma és Hazz már azóta nálunk laknak mióta az eszemet tudom. Eltekintve ettől nem sok korkülönbség van köztünk. Harold most töltötte be a tizenkilencet, én pedig nemrég a tizennyolcat.
- Ahj, hagyd már Lucy. Örüljünk hogy nem buktunk meg. - nevetett fel az anyósülésen ülő fiú.
Jeydon... Jeydonnal pedig legjobb barátok vagyunk pólyás korunk óta. A főtéri homokozónál ismerkedtünk össze mindössze két évesen. Igaz, akkor ő már három is meglehetett hisz' őszi születése miatt szalajtós. Lassan 17 éve vagyunk legjobb barátok minden fiú-lány ''barátság'' elméletet megcáfolva. Szinte minden helyszínre együtt érkezünk és együtt is távozunk. Így kerekedett az a kis történet hogy Jeynek utánam Harold a legjobb barátja. Már többször is mentünk együtt házibulikba vagy éppen nagyobb diszkókba.
- Styles élsz még? - állt meg a házunk előtt Hazz, mire felkaptam a fejem.
- Harry, ha még egyszer így hívsz megesküszöm neked hogy kiheréllek! - pattantam ki a kocsiból, és egyenesen beviharzottam a lakásba. Gyors puszit nyomtam a szüleim plusz Anne és Gemma arcára majd már fel is trappoltam a lépcsőn egyenesen a szobámba. Könnyed mozdulattal dobtam le a hátamról a táskát majd terültem el az ágyamon a laptopommal a kezemben. Füleimre helyeztem a fejhallgatót majd a kedvenc zenémet hallgatva zártam ki a külvilágot. Semmi kedvem nem volt találkozni senkivel, egyszerűen egyedül szerettem volna lenni és gondolkozni az élet nagy dolgain. Mert hát már hivatalosan is "felnőtt" vagyok és valamit nagyon kezdeni kéne magammal ugyanis nem itt szeretnék megrohadni.
- Lucy, mi a baj? - bökött öldalba Jeydon. Lassan leemeltem a fülest a fejemről és megráztam a fejem.
- Semmi, csak gondolkodni akartam egy kicsit. - legyintettem - De mindegy úgysem mentem semmire.
- Hát, ahogy gondolod. De akkor beengedhetem Harryt? - kérdezte mosolyogva.
- Engedd. - tornáztam fel magam az ágyból, majd annak szélén ülve vártam az unokatesómat.
- Lucy Styles. - állt elém és lepillantott rám - Sajnálom hogy piszkáltalak, - mosolyodott el Harry majd egy tábla csokit előhalászva háta mögül lehuppant mellém.
Akkor kezdődjön hát a hülyéskedés. Van mikor Jey nálunk alszik és egész este filmezünk meg zabálunk. Ha éppen nincs itt akkor vagy nálam vagy Harold disznóóljában ütjük el az időnket. Volt már rá eset hogy éppen arra kért meg hogy segítsek neki feltakarítani. Őszintén szólva abból se nagyon lett semmi, hiszen az első két perc után faképnél hagytam és felmentem a szobámba.
Nem vagyok sértődékeny, csak nem szeretek senkivel vitatkozni ezért inkább otthagyom. Na jó, azért lehet hogy egy kicsit akaratos vagyok. De csak egy kicsit.
- Oké, akkor most ehetünk! - kiáltott fel diadalittasan, miután nevetve puszit nyomtam az arcra jobb oldalára.
Ezzel a lendülettel kapta ki kezemből az édességet és vetette le magát az ágyra. Elérkezettnek láttam az időt hogy kicsit megleckéztessem azt az eléggé elkanászodott seggfejet aki az ágyamon terpeszkedik.
- Harry Edward Styles! - hallottam meg Anne hangját a szobám ajtajából, ami nem sokkal később ki is vágódott és egy elég dühös arccal találtuk szembe magunkat - Harry most azonnal menj vissza a szobádba és takarítsd fel azt a kupit amit otthagytál!
- De Anya... - kezdett el nyafogni, amit Jeydonnal egymás vállába fojtott nevetéssel figyeltünk.
- Nincs semmi Anya! Hány éves alsónadrág van az ágyad alatt?! Olyan a szaga mint a ...  nem is mondom minek. - a puszta gondolatba én is beleborzongtam. - Haladj.
Ezzel Anne már el is tűnt egy mögötte kullogó fiúval aki szinte szikrákat szóró szemekkel nézett vissza ránk, mielőtt kilépett volna a szobából.
A pár másodperc erejéig tartó hatásszünet elteltével Jeydonnal egymásra nézve, szinte egyszerre tört ki belőlünk az eget rengető röhögés.
- De legalább a csokit itt hagyta. - nevetett fel Jey.
- Ez a minimum. - értettem egyet - Na, milyen filmet nézzünk? - guggoltam le a TV-m elé majd kutakodni kezdtem a DVD-im között.
- Nem tudom. A Rossz Szomszédság megvan? - ült le mellém. - Az egy ki-bekúrt jó film.
- Mindig is szerettem az értelmes megjegyzéseidet. - nyomtam puszit az arcára, majd elindítottuk a műsort.
Alig telt el fél óra amikor is kinyílt az ajtó és egy zihált arcú fiú lépett be a társaságunkba.
- Hazza te hogy nézel ki? - kérdeztem tágra nyílt szemekkel.
- Most ne azzal foglalkozz! - oltott le - Anyáék vitatkoznak. Gyere!
Megszeppenve követtem az unokatestvéremet egészen a lépcsőig.
- Legyetek halkak, és figyeljetek! - adta az utasításokat.
Mi pedig csak bólogattunk mint a napelemmel működő autódíszek. Rendesen meglepődtem hiszen még sohasem volt olyan hogy a szüleink összevesztek volna. Vagy legalábbis mi nem tudunk róla.
- Helen, értsd már meg hogy nem mehet el! Ez veszélyes!
- Nem fogom megérteni! Muszáj lesz. - kontrázott anyám.
- Kérlek, gondolkozz. Ne tedd ki ennek a gyerekedet!
- Mi? Most rólam beszélnek? - suttogtam kétségbeesetten.
- Hallgasd! - bökött orrával a földszint felé Jeydon.
- Egyszer úgyis megtudja. - morogta Anya, majd sarkon fordult. - Hidd el, így lesz a legjobb. Ezt az utazás dolgot még meggondolom, de ha mégis arra jutok hogy megy... - itt sóhajtott egyet - Kérlek engedd el Harryt vele.
- Rendben van Hel, ahogy gondolod. Azért remélem észhez térsz. - tette anyám vállára a kezét majd elhaladt mellette.
Kétségbeesetten pillantottam a mellettem levő fiúra aki ugyanolyan értetlenséggel az arcán meredt maga elé, mint a másik oldalamon tartózkodó személy.
- Hazz, mi folyik itt? - suttogtam, miután visszacsoszogtunk a szobámba.
- Fogalmam sincs Lucy. - rázta meg a fején található göndör fürtöket - Fogalmam sincs.