Nos, elérkeztem ide is hogy megvalósítsam a már régóta szövögetett kis tervet a buksimban. Nemsokára érkezik az első rész is, addig maradjatok itt és nézelődjetek nyugodtan.
Nagyon szépen köszönöm a designt! Fantasztikus lett! :o
Remélem tetszeni fog, várom a véleményeteket!
Lynette xx
Több mint 5 év... Ennyi idő telt el azóta az ominózus év óta. A mai napig nem tudom magam túltenni azon a percen amikor megtudtam hogy a szüleim meghaltak.
A könnyeimmel vívott alattomos és keserves harcot is elbuktam, egy csepp sós folyadék csúszott végig komótosan az arcom vonalán egészen az államig. Kezemben az egyik közös képünket szorongatom, amin még mindenki boldog és önfeledt volt. Utálok múltidőben beszélni.
- Lucy az Isten szerelmére gyere már le! Itt vannak a vendégek! - hallom meg hirtelen a Bátyám rekedt hangját, amitől kissé összerezzentem.
Soha eszébe sem jutott volna bántani, mégis tartok tőle kissé.
- Megyek már, nem kell kiabálni! - dünnyögöm az orrom alatt, majd letörlöm a könnyeimet és visszahelyezem a képet a szekrényemre. Nagyot sóhajtva végigsimítok édesanyám arcán, és erőltetett mosollyal az arcomon sétálok le a lépcsőn.
Alig telt el két perc leérkezésem óta, máris kellemetlenül érzem magam. Az a sok ember mind fekete-fehér-szürke ruha összeállításban a vesztemet fogja okozni.
- Részvétem Lucykám. Rettenetesen sajnálom. - áll meg előttem anyukám volt főnöke. Lopva pillantok végig az öltözetén. Fehér blúz, egy fakószürke ceruzaszoknyával és ehhez illő blézerrel plusz egy fekete magassarkúval. Tökéletes gyászöltözet. Mintha ő maga is szellem lenne.
- Köszönöm Mrs. Letters. - mosolyodok el halványan.
Megmondtam Austinnak hogy nem lesz jó ezt az évfordulós vacsora. Mindenki szomorú és percenként kapom a részvét nyilvánításokat, amik szépen lassan az őrületbe hajszolnak.
- Lucy! Merre vagy Szépség? - hallom meg az ismerős hangot, amitől még oly sok év elteltével is borsódzik a hátam.
- Harry! De jó téged újra látni! - fordulok mosolyogva unokatestvérem felé, hiszen már vagy 3 éve csak havi egyszer beszélünk, akkor is csak telefonon.
- Sajnálom ami történt, remélem nem kavar fel nagyon ez az egész ünnepség. - ölel magához, majd puszit nyom az arcom két oldalára és elhajol tőlem.
- Cloe merre van? - érdeklődök újdonsült barátnője felől.
- Cloe? - értetlenkedik - Ő már vagy két hete szakított velem. - hajtja le a fejét sajnálkozón.
- Oh. Bocsi, nem tudtam. - léptem hátrébb pár lépést - De ne bánkódj Hazz! Megtalálod majd az igazit egyszer. - kacsintok rá biztatón.
Harold világ életében nőcsábász volt, szinte soha nem volt komoly kapcsolata. Egyrészt a viselkedése, másrészt a munkája miatt.
- Lucy Styles! Micsoda nő lett belőled Angyalom! - tűnik fel Gemma és Anne a többi ember között.
Tudniillik hogy Anne férje, az apukám bátyja volt és ezáltal vagyunk unokatestvérek Harryvel és szintúgy Gemmával. Jól kijövünk egymással, hiszen ugyanabban a cipőben evezünk. Apa nélkül mindhárman. Csak Des önszántából hagyta el őket, az én apukám pedig kényszerből.
- Anne! Örülök hogy látlak. - mosolyodok el - Szia Gem, rég láttalak. - üdvözlöm őket, majd szembetalálom magam Harry széles vigyorgásával.
Rossz előérzetem van. A vicsorgás szerű mosoly eltűnik előlem ahogy a külvilág is. Két kéz takarja a szemeim, amitől csak a hangok alapján tudok tájékozódni.
- Austin, ne szórakozz! Ez nem az a pillanat. - fejtem le magamról a mancsait, majd felé fordulok.
Amint megpillantottam a "támadómat" egyet kihagyott a szívem.
- Hiányoztál, Styles. - mosolyodik el, majd a fülemhez hajol - Jobban is mint gondolnád.
- Jeydon! - kapom a szám elé a kezem, majd a levegőt ziháltan kezdem szedni. Felugrok a nyakába és szorosan magamhoz ölelem miközben lábaimat a dereka körül fonom össze.
Hajam szinte függönyként hull körénk, és zár ki minket a külvilágból.
- Annyira hiányoztál, Jey. - kapaszkodok meg a vállába.
- Tudom, Lucy. Tudom. - simogatja meg a hátam, majd puszit nyom az ajkaimra.
Itt tartok most... De hogy mi volt ezelőtt 5 évvel egészen napjainkig? Ha velem maradsz és követed a napjaimat megtudhatod!
